Öltöztesse autóját téli ruhába velünk!

Ahogyan hazánk klímája változik, úgy enyhülnek évről-évre a telek is. Ezzel együtt egyre elterjedtebb a nézet, hogy felesleges autónkon a gumikat cserélgetni, illetve hogy a négyévszakos gumiabroncsok is biztonságos megoldást jelentenek, amit a debreceni Magisz és a nyíregyházi Mag3 márkakereskedői ügyfelekkel folytatott beszélgetései is alátámasztanak. Valóban így van ez? Vizsgáljuk meg a tényeket!

Ahogyan az éves, átlagos középhőmérséklet lassan, de folyamatosan emelkedik, Magyarországon a mediterrán országokkal szemben, az ősz beköszöntével még mindig gyakran ébredünk fagyos időre, illetve bár az elmúlt évekhez képest egyre ritkábban, de havazás is előfordul, különösen a magasabban fekvő területeken. A gumigyártók szerint általánosan elfogadott szabály szerint, ha a nappali hőmérséklet +7 C fok alá esik, akkor javasolt téli gumiabroncsokra váltani.

Eltérő, jóval keményebb gumikeveréket használnak a nyári gumiabroncsok gyártása során, hiszen nem ritkán 40 fok feletti hőmérséklettartományban kell maximális tapadást biztosítania, minimális kopás mellett, amit a napfény és a súrlódás tovább növel. Az UV sugárzás szintén agresszívan rövidíti ezeknek az abroncsoknak az élettartamát.

A technológiai fejlődés révén a négyévszakos gumik egyre jobb műszaki tartalommal bírnak, köztes megoldás lehet az ilyen abroncsok használata, ám maximum azoknak jelentenek alternatívát, akik nem nagyon mozdulnak ki a lassabb, kiszámíthatóbb városi környezetből és keveset használják zord körülmények között gépkocsijukat, illetve leteszik azt, ha beüt a keményebb tél. Ezek próbálják ugyan ötvözni a két teljesen eltérő típus tulajdonságait, ám a fizikai és kémiai törvényszerűségeket nem lehet meghazudtolni: nyáron jobban kopnak, télen kevésbé tapadnak.

Ezzel szemben a téli abroncsokhoz sokkal lágyabb, rugalmasabb, szilikát tartalmazó keveréket alkalmaznak. Ez az anyag biztosítja, hogy a gördülési ellenállás, valamint a futófelület kopása minimális legyen, ezt pedig +7 C fok alatt teszi a leghatékonyabban. A hidegben állás tartósan sem károsítja és keményíti meg ezeket az abroncsokat, ellentétben a nyáriakkal. Maximális tapadást csak a puhább keverékkel és azoknak a, speciális lamellakiképzésével lehet elérni, hiszen ezeknek az abroncsoknak nem csak hóban, de a télen oly jellemző jeges, latyakos, sónedves, vizes, vagy száraz, de hideg útburkolaton is csúcsteljesítményt kell hoznia – erre a nyári gumi eltérő jellegénél fogva egyáltalán nem képes.

A prémium abroncsmárkák előnyei kidomborodnak olcsóbb társaikkal szemben – nagyságrendi árkülönbség nélkül nyújtanak nagyságrendi különbséget tapadás, futásteljesítmény, zaj- és gördülési komfort, kezelhetőség és rövidebb fékutak esetén egyaránt. Ez utóbbi különösen fontos balesetmegelőzés szempontjából, ahol 2-3 méternyi különbségen is emberéletek múlhatnak.

Amikor meglévő téligumi szettünk eléri az ötéves kort (anyagában elöregszik, repedezni kezd, kiszáradt) és/vagy 4 mm alá csökken a profilmélységük (érdemes erre külön figyelmet szentelni, mert emiatt európai országban büntetnek!!!), a teljesítményük az elfogadható és biztonságos szint alá csökken, ilyenkor szintén itt az ideje a cserének.

Amennyiben önmagát, családját és a többi közlekedőt is felelősen biztonságban akarja tudni, mielőbb keresse fel a debreceni Magisz vagy a nyíregyházi Mag3 autóházak egyikét, ahol a szakértő kollégák prémium autóhoz illő prémium minőségű téligumikkal és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokkal (szerelés, centírozás, futóműállítás, stb) várják Önt!

Must Read

spot_img